A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sminkes. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: sminkes. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 19., kedd

Fodrász, sminkes és a sűrű szombat (készülődés V.)

Sokan azt hitték, hogy az esküvő előtt szinte folyamatosan Egerben voltunk, a sok szerveznivaló miatt, de valójában egészen hatékonyan megoldottuk a dolgokat. Sokat segítettek anyuék is, aminek lehetett, ők annak utánajártak, sok mindent eleve Pesten, de legalábbis nem Egerben kellett intézni (mint ruhák és cipők beszerzése, vőféllyel és fotósokkal való egyeztetés, tánctanulás, ülésrend készítése stb., stb.), így az esküvő előtt júniusban csak kétszer voltunk Egerben, egyszer a már elmesélt atyával való találkozás miatt, és előtte egyszer, amikor egy szombaton mindent végigjártunk. Kezdve azzal, hogy megejtettem a második próbafrizurát a fodrász néninél. A fodrász néni feltalálása egyébként úgy kezdődött, hogy korábban Gabi, akinek 3 éve szintén Egerben volt az esküvője, és Egerből is származik, ajánlotta, hogy megkérdez két ismerős fodrászt, de szerencsétlenségemre (illetve Gabiéra, aki nem győzött mentegetőzni) egyikük sem vállalt már menyasszonyt. Ez után kétségbe esve hívtam fel anyut, hogy mozgassa meg az ismeretségi körét, ki ismer olyan fodrászt, aki csinál menyasszonyi frizurát. Ugyanis nem úgy megy az, hogy bármely fodrász megcsinálja, Zita, az én egyébként nagyon ügyes fodrászom is mondta, hogy ha Pesten lenne az esküvő, ő akkor is átirányítana engem a kolléganőjéhez, mert ő hajfeltűzésben nem ügyes. És akkor nagyon nagy szerencsénk volt, mert anyunak eszébe jutott egy volt kolléganője, akinek az unokahuga fodrász, megkérdezte őt, és kiderült, hogy ő nagyon jó kontyban. Beszéltem is vele, mesélte (ő egy idősebb hölgy), hogy amikor ő fodrásztanuló volt, akkor nagy divat volt, hogy a nők kontyban hordják a hajukat, és neki még onnan származik a tudása, akkor ugyanis hetente mentek a fodrászhoz a nők ilyen témában, újrafésültetni a hajukat, aztán egy hétig azt a frizurát hordták. (Mosni még ritkábban mosták, ahogy Anikó, a fodrász hölgy mesélte, jószagú is volt a fejük.) Lényeg, hogy el is mentem akkor májusban ehhez a fodrászhoz, és valóban nem okozott csalódást, rutinosan feldobott kétféle próbafrizurát is a fejemre, jól álltak, csinosak voltak, csak a részleteket kellett pontosítanunk. Júniusban pedig ezen az ominózus hétvégén a második frizurapróbám volt, amikor is igazából már konstatáltuk, hogy a a korábban is megfésült frizura tökéletesen megfelelő lesz nekem. Korábban májusban volt egyébként a sminkpróbám is, így néhány rokont szinte teljes harci díszben (esküvői frizurával és sminkkel) hívtam meg :) A sminkes lányt az interneten néztem ki, de a honlapján szereplő bemutatkozása alapján úgy döntöttem, bizalmat szavazok neki, és nem bántam meg. Bár én azt mondtam neki, hogy legyen diszkrét a smink, és ami utána a tükörben visszanézett rám, számomra mindennek tűnt, csak nem diszkrétnek, de a család minden jelenlévő tagjának tetszett, és nem találták egyáltalán közönségesnek, így a sminkes Erikát is megtartottam. Ami nagyon tetszett, az az, hogy bronz színeket használt a szememre, amiről a sápadt (bár esküvőre szoláriumoztam kicsit, de akkor májusban még nagyon fehér voltam) bőrömre tekintettel nem gondoltam volna, hogy jól fog állni, de szuper volt, és természetes hatású, az alapozó pedig állt rajtam, mint katiban a gyerek, és mégsem úgy néztem ki, mint akit kimaszkíroztak. Pont erre volt szükségem. Még kaptam műszempillákat is, de a természetesebb hatásút, amit tincsenként kell felragasztani. Szóval visszatérve, azon a szombaton mentünk el a virágoshoz is, akinek elmondtam a napraforgós elképzeléseket, ő mondta, hogy ilyet ritkán kérnek (hurrá!), de természetesen meg fogják csinálni, és szép lesz, akkor beszéltem meg vele, hogy tekintse meg a sátrat, és találjon ki valami dekorációt rá, elmentünk az italdiszkontba érdeklődni az italvásárlás feltételeiről (ugyanis a tanya megengedte, hogy a házipálinkán kívül a röviditalt is mi vigyünk be, és ennek fejében csak csekély dugódíjat kért), majd betértünk az anyu által kinézett cukrászdába tortát rendelni. A cukrászdában hatalmas forgalom volt, nem nagyon értek ránk, mint rájöttünk, akkor lett vége az általános iskolás ballagásoknak, és a végzősöket többen ide hozták jutalom-sütizni, de végül ránkért a pultos néni, és már elég feszült volt a hajtás miatt, hát még mennyire feszült lett, amikor meghallotta azt az elszállt ötletünket, hogy mi a tortára marcipánból napraforgókat szeretnénk, és nem rózsákat! Hát az nagy probléma lesz - szerinte, mivel az ő cukrászaik kizárólag rózsát tudnak előállítani. Szavahihetőségét rontotta, hogy a katalógusban volt olyan torta is, amin kála, meg amin mikulásvirág volt, de a néni nem jött zavarba, amikor ezt megemlítettük, mert ezeket a virágokat nem ők csinálták, hanem csak rendelték. Minket ugyan ez nem érdekelt, nekünk aztán édesmindegy volt, hogy a helyi vagy más cukrászok kezéből kerülnek ki a napraforgóink, ugyanakkor kételkedtünk abban, hogy a cukrászok valóban csak egyfajta marcipánvirág előállítására lennének képesek. Mindenesetre a pultos nénit sikerült rávenni az igény rögzítésére, majd pár nappal később kaptam egy emailt a cukrászok főnökétől, ami már csak a díszítés apró részleteire kérdezett rá, a legtermészetesebbnek véve, hogy nekik akkor most napraforgókat kell gyártaniuk. Ezek után ezen a szombaton már csak 3 programunk volt, el kellett menni a helyszínre lemérni az objektumokat, a dekoráció méretezése miatt, megvolt, beszéltünk a zenészekkel, elmondtuk nekik, hogy addig élnek, ha az esküvőn eljátsszák a Republic Szállj el kismadár című nótáját (félsikert arattunk, mert a zenész profi módon azt mondta, hogy de ha egy vendég mégis direkt ezt a nótát kérné tőle, akkor neki mégse illene elutasítania - ebben maradtunk), majd elmentünk (a trainspotting mintájára) esküvő-spottingolni, azaz esküvőket lemeózni a Bazilikában. A valódik ok igazából az volt, hogy meg kellett beszélni a kántorral, hogy mit játsszon az esküvőnkön, és gondoltuk, két esküvő között elcsípjük, de egyébként kiváncsiak is voltunk már egy-két esküvőre, a sajátja előtt 3 héttel az ember ezt is más szemmel nézi, mint amikor nem érzi különösebben érintettnek magát a témában. Az esküvőkön majdnem elsírtam magam, azt vettem észre, hogy pár éve, ha megható helyzetekbe kerülök, akkor, mintha bekapcsolnának bennem valamit, elkezdek sírni. Egyébként a menyasszonynak és a vőlegénynek is gondot okozott az “anyaszentegyház” szó elismétlése, egyébként 3 párt láttunk, de csak egynek láttuk végig az esküvőjét, így a többiről nem tudom, hogy bakiztak-e, de egy menyasszony esküvői beszámolójában is olvastam, hogy ez a szó neki is gondot okozott, talán a papok már azon lepődnek meg, ha valaki ki tudja mondani. Na, a második és a harmadik menyasszony között lemászott tornyából a kántor, összeismerkedtünk vele, gratulált ő is a jegyespárnak (nekünk), majd közölte, hogy 3 hét múlva nem ő lesz, szóval mindegy, jöjjünk jövő héten, akkor itt találjuk a mi emberünket. Na nem baj, legalább megnéztünk néhány esküvőt. Egyébként rá egy hétre már nem mentünk vissza, anyut küldtük el, hogy mondja el a mi kántorunknak, hogy bevonuláskor a Wagner-féle, kifelé a Mendelssohn-féle nászindulót játssza, és közben lehet az Ave Maria, valóban szépen hangzott.