A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polgári esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: polgári esküvő. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. július 19., kedd

Polgári esküvő és lánybúcsú

Az esküvő előtt két héttel volt a lánybúcsúm, pénteken, és aznap volt a polgári esküvő is. Úgy terveztük, hogy az egyházi esküvő lesz az ünnepélyes, nem kell egy nap két esküvő, a polgári meg csak a lepapírozás miatt lesz, odamegyünk valamelyik hétköznap délután két tanúval, és megoldjuk. És mivel semmi ceremóniát nem is kérünk, úgyis ingyen lesz. Hát ez nem pont úgy jött be, ahogy elképzeltük. Ugyanis kicsit elbíztuk magunkat, hogy nem kell jó előre lefoglalni a polgári időpontját, mert úgyis nekünk jó bármilyen hétköznap, akkor úgyse akarnak sokan esküdni, biztos lesz szabad időpont. Arra nem számítottunk, hogy az anyakönyvvezetőék is úgy göndolták, hogy “úgyse akarnak sokan esküdni hétköznap”, ezért beraktak épp csak egypár időpontot hétköznapra, aztán válogass azok közül. Mi annyira válogathattunk, hogy májusban már csak egyetlen időpont volt, ami 30 napon túl volt (mert az esküvő előtt 30 nappal kell bejelentkezni legkésőbb), de még az egyházi előtt, a június 24-e péntek fél négy. Azt szépen ki is választottuk, ha már ekkora nagy választék volt. És ugye az csak természetes, hogy péntek fél négy egy állami hivatalban nem munkaidő, és mivel mi az esküvőnkkel az anyakönyvvezetőt munkaidőn kívüli munkavégzésre kényszerítjük, perkálhattuk le a 18 ezer forintot. Cserébe viszont megkaptuk a 100 személyes nagytermet. Tiszta jó, mert akkor így biztos elfért benne az anyakönyvvezető, mi, meg a két tanú. Meg a bekísérő néni, aki beült hátra, hogy ne legyen már olyan üres a terem. Egyébként nehezen tudták megemészteni, hogy mi nem akarunk itt “rendes” esküvőt, mert amikor pénteken megjelentünk a tanúinkkal, Eszterrel és Krisztiánnal, akkor még egyszer megkérdezték, hogy biztos nem kell pezsgő? Gyergyagyújtogatás? Szülők sehol? Na jó, látják ők, hogy zenét nem kértünk, ők azért készültek egy ki zenével, mert az kell, és legyen már bevonulás! Itt már megsajnáltuk őket, mert látszódott, hogy nagyon szívükön viselik a dolgot, ezért beleegyeztünk, hogy négyen szépen bevonulunk. Így amikor felhangzott az általuk választott zene (Time to Say Goodbye, stílusosan...), akkor kitárták előttünk a kétszárnyú kaput, és amennyire komolyak tudtunk maradni, bevonultunk. Az anyakönyvvezető néni, ahogy kell, mintha kétszáz vendég előtt lenne, elmondta a mondanivalóját, mondott beszédet is (azt én kértem, mert akkor már dolgozzanak meg a pénzükért), amin - ugye megható szituáció - végig sírtam, gyűrűt cseréltünk (Iminek kicsit nehezen ment rámerőltetnie a gyűrűt), majd Krisztián még fényképezett is az új telefonjával, ami kicsit megakasztotta a ceremóniát, mert nem nagyon tudta még kezelni, ezért amíg neki sikerült a képeket elkészítenie, addig vártunk, és nem folytattuk az esküvőt. Majd az esküvő után hazamentünk, aztán Eszterrel tovább a lánybúcsúra.
A lánybúcsú azért volt pénteken, meg azért volt két héttel az esküvő előtt, mert akkor értek rá a legtöbben. A két hét mindegy is volt, de a péntek hiba volt, mert emiatt sajnos nagyon fáradt volt a társaság, engem is beleértve, de azért engem jobban izgatott a dolog, és jó ideig feledtette a fáradtságot. A szervezést Eszterre bíztam, és mellette Gabira szerettem volna még, de úgy alakult, hogy neki mind a két hétvégére mozdíthatatlan programja lett, így sajnáltam, de ő nem tudott ott lenni, és így nem is szervezte, természetesen, azért akartam ezzel a két lánnyal szerveztetni, hogy pörgős és vicces legyen a lánybúcsú. Így viszont kevésbé lett pörgős, viszont így is jó volt, és talán a pörgősség hiánya nem is a szervezőknek tudható fel, hanem a pénteki alkalomnak. Viszont mindenképpen jó volt a lányokkal együtt eltölteni ezt az estét. Ugyan az este csalódással indult, mert megérkeztem izgatottan, hogy akkor most én vagyok az ünnepelt, és nem is nekem kellett szervezni (mint az esküvőt), így de jó lesz nekem, erre odatereltek a tűzhelyhez, kiraktak néhány hozzávalót, hogy főzzek. Hát... nem pont így terveztem az ünnepeltségemet, hogy nekem kell főzni, fáradt is voltam, és ráadásul az, hogy én főzök, az még vicces feladatnak sem jó, mert tudok főzni, és megoldom. De mivel nem akartam elrontani a hangulatot, megcsináltam az ételt, bár ha okosabb lettem volna, akkor lehet, hogy meg tudom úszni a dolgot, de ott jobb megoldás nem jutott eszembe, minthogy beadjam a derekamat, és Andi és Györgyi aranyosan igyekezett segíteni. Utána viszont nem volt gond, a többi feladat szórakoztató volt és vicces, nekem legalábbis mindenképpen, csak azt sajnáltam, hogy hátha a többieknek kicsit unalmas 50 kérdés-feladatot végighallgatni Imiről, dehát ők találták ki. A főzős kérdéseknél pedig átmentem Hermionéba (eminens tanuló), nem vártam meg a választható feleleteket, hanem rávágtam a választ :) Volt még fűszerfelismerés bekötött szemmel meg aszfaltrajz meg kis activity, sok-sok finom bor, aztán a lányok közölték, hogy lenne még feladat, de azt nem csináljuk meg, mert ők fáradtak... Mondjuk az igaz, hogy ennyi feladatot tényleg fárasztó végignézni, már éjfél volt (7 körül kezdtük), azt sajnálom, hogy nem mentünk el sehová szórakozni, bár én is fáradt voltam, de hivatalból nem mondtam volna nemet :)